Alapítóink maguk is pilóták. Szakszolgálati Engedélyük (pilóta jogosításuk) megszerzése során saját bőrükön tapasztalták azt a különbséget és hiányt, amely a magyar és nemzetközi oktatási helyszínek között éles ellentétként fennáll. Ezen hiány sarkalta őket egy olyan képzési központ létrehozására, amely mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati oktatás menetét tekintve új és üde színfolt az eddig megszokott cégek között.
A Képzési Központ a Tököl Repülőtér valamikori teljes területéből lekerített Tököl Airport Ipari Parkban kapott helyet. Az épületcsoport tartalmazza mindazon helyiségeket, melyek az igényes tanulási, felkészülési folyamatok meglétéhez feltétlenül szükségesek. Megtalálható a vendégek és hallgatók fogadását szolgáló recepció, a végzett pilóták repülés előtti felkészülését szolgáló számítógépes repüléstervező helyiség, a növendékek elméleti képzésének helyt adó oktatóterem, valamint a központi iroda.