Szeretnék néhány szóban bemutatkozni Önöknek. Mikó Éva vagyok, gyógytornász.
2009-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi és Szociális Képzési Karán,
gyógytornász szakon. Pályakezdőként, Gyopárosfürdőn helyezkedtem el, az orosházi kórház
Fiziko-és Mozgásterápiás Központjában.
Később, 2014-ben felvételt nyertem az Újklinika Központi Fizioterápiás részlegére, ahol
jelenleg is dolgozom. A klinikán belül lehetőségem volt már több különböző osztályon is
dolgozni, mint például traumatológián, ortopédián, belgyógyászaton, pszichiátrián, intenzív
osztályon. Ennek köszönhetően több szakterületen is sikerült tapasztalatra szert tennem.
Munkám során azt tapasztalom, hogy kevés figyelmet fordítunk a megelőzésre, a
prevencióra. Manapság, a helytelen életmód következtében, gondolok itt az ülő életmódra,
stresszre, komoly betegségek alakulhatnak ki, melyeket jól megválasztott gyakorlatokkal és
kis odafigyeléssel hatékonyan kezelhetünk illetve megelőzhetünk.
Szeretettel várok mindenkit, gyermeket, felnőttet egyaránt, aki szeretne gyógyulni, tenni
egészsége megőrzéséért, vagy egyszerűen csak jó hangulatban mozogni kicsit.