A Borkollégium hazánk első boriskolája, és a nemzetközileg meghatározó londoni székhelyű Wine and Spirit Education Trust / WSET világhálózatának első magyarországi központja.
A Borkollégium 1991-ben már borismereti képzést tartott, intézményesített formában 1996 óta működik. A WSET akkreditációt 2005-ben szerezte meg, de a szervezet oktatási tematikáját már ezt megelőzően alkalmazta.
A boriskola több mint 2000 hallgató különböző szintű képzését bonyolította már le, közte számos pincészet, étterem, szálloda vezetőjével, borászával, sommelier-jével (a referencia intézményeket lásd itt). Az intézmény oktatói között elismert szakemberek, nemzetközi borakadémikusok és Master of Wine hallgatók szerepelnek. Egyedülálló módon saját tankönyveket kínál hallgatóinak, illetve nevéhez fűződik a Terra Benedicta – Áldott föld, Magyar borok könyve és a 16 kiadást megért Borkalauz is.
A beiratkozás egyetlen feltétele a betöltött 18. életév. Kedvezményesen vehetnek részt a tanfolyamokon azok, akik legkésőbb az adott kurzus indulását megelőző 15 nappal befizetik a tandíjat. A vonatkozó aktuális díjakat, valamint további információkat honlapunkon, a www.borkollegium.hu oldalon, az egyes tanfolyamok részletes leírásánál és a Jelentkezés menüpont alatt találja.