TESSEDIK SÁMUEL MÚZEUM
A Tessedik Sámuel Múzeum mai székhelye 1791-ben épült, azzal a céllal, hogy az ország első mezőgazdasági iskolájának otthont adjon. Tessedik Gazdasági Iskolájának megszűnése után gimnázium, tanítóképző és diákotthon működött az eredetileg barokk stílusú épületben.
Kiállításaink, programjaink
Az egyik állandó kiállítás 1979-ben jött létre. Ebben régészeti leletek, a Tessedik-hagyaték, és a kisparaszti növénytermesztés, állattartás, szőlőművelés, céhes ipar tárgyai találhatók. A másik tárlat Domán Imre egykori állatorvos néprajzi gyűjteményéből áll, amelyben az állattartás és -gyógyászat, a növénytermesztés és a paraszti konyha eszközei láthatóak.
Évente megközelítőleg 20 időszaki kiállítást szervezünk, melyek témái rendkívül változatosak. Mindezek mellett koncertekkel, családi délutánokkal, könyvbemutatókkal és még rengeteg más érdekes programmal várjuk az érdeklődőket.
Múzeumpedagógia:
Múzeumpedagógiai foglalkozásaink az iskolai, óvodai képzés során elsajátított tananyag könnyebb feldolgozásához és életszerűbbé tételéhez nyújtanak segítséget. Ezek témáját a gyermekcsoportok életkorának megfelelően alakítjuk. A múzeumpedagógiai programkínálat elérhető a weboldalunkon.
Téma és időpont egyeztetés Horváth Mariann múzeumpedagógusnál a következő elérhetőségeken:
e-mail: h.mariann75@gmail.com;
telefon: 06 20 575 34 55 vagy 06 20 213 55 75
----------------------------
Cím:
5540 Szarvas, Vajda Péter utca 1.
Telefon: 06 66 216 608
E-mail: szarvasimuzeum@gmail.com muzeum@szarvas.hu
Honlap: www.szarazmalom.hu
----------------------------
Nyitva tartás:
A Tessedik Sámuel Múzeum Vajda Péter utcai épülete 2017. szeptemberétől előreláthatólag 2018. májusáig felújítás miatt ZÁRVA tart.
Régi nyitva tartás:
április 1. és október 31. között:
- keddtől szombatig 10-től 18 óráig
- vasárnap 10-től 16 óráig
november 1. és március 31. között:
- keddtől vasárnapig 10-től16 óráig
hétfőn zárva
----------------------------
Belépő:
felnőtt: 400 Ft,
diák/nyugdíjas: 200 Ft
----------------------------
https://www.facebook.com/pages/Tessedik-S%C3%A1muel-M%C3%BAzeum/973597062661181?fref=ts
_____________________________________
SZÁRAZMALOM
Az ország egyetlen működőképes, eredeti helyén fennmaradt szárazmalmát a Bolza család építtette 1836-ban szlavóniai ácsokkal, indiai rendszer szerint. 1883-1968 között a szarvasi Tomka család tulajdona volt.
Az épület
Azért nevezik „száraznak”, mert meghajtása nem vízi erővel, hanem igaerővel történt. A zsindellyel fedett épület malomházból és két óriási keringősátorból állt (az egyiket később lebontották), amelyekben két-három ló vontatta körbe a nagy kereket. A századfordulóig takarmány és gabona magvakat őrölt, 1912-62 között kölest hántolt, kukoricát és árpát darált, valamint heregubót fejtett. A malom 1972-73-ban restaurálásra került, majd 2010-ben újra működőképessé vált. Az ipari műemlék a helyiek körében kásamalom néven ismert.
Programjaink
A nyári szezonban az előre meghirdetett őrléseket kézműves és egyéb programok kísérik, ezen kívül tárlatvezetés várja a közönséget a nyitvatartási időben. Részletes információk a www.szarazmalom.hu oldalon találhatóak.
----------------------------
Cím: 5540 Szarvas, Ady Endre utca 1/1.
Telefon: 06 66 216 609
E-mail:szarvasimuzeum@gmail.com
muzeum@szarvas.hu
Honlap: www.szarazmalom.hu
----------------------------
Nyitva tartás:
április 1. és október 31. között:
- keddtől vasárnapig 10-től 16 óráig
hétfőn zárva
----------------------------
Belépő:
- felnőtt: 500 Ft
- diák/nyugdíjas: 250 Ft
Belépő őrléskor:
- felnőtt: 800 Ft
- diák/nyugdíjas: 400 Ft,
- családi: 1600 Ft
----------------------------
https://www.facebook.com/pages/Sz%C3%A1razmalom/1591590374489506?fref=ts _____________________________________
RUZICSKAY ALKOTÓHÁZ
2015. június 2-tól ismét kinyitotta kapuit a szarvasi Erzsébet-ligetben található Ruzicskay Alkotóház. Ruzicskay György (1896 - 1993) szarvasi származású, Munkácsy Mihály-díjas, Kiváló- és Érdemes Művész képzőművészeti és néprajzi gyűjteménye keddtől szombatig várja látogatóit.
----------------------------
Cím: 5540 Szarvas, Erzsébet-liget, első körönd
Telefon: 06 66 312 042
E-mail: szarvasimuzeum@gmail.com
muzeum@szarvas.hu
Honlap: www.szarazmalom.hu
----------------------------
Nyitva tartás:
keddtől szombatig 10-től 16 óráig
vasárnap és hétfőn zárva
----------------------------
Belépő:
felnőtt: 400 Ft
diák/nyugdíjas: 200 Ft
----------------------------
https://www.facebook.com/pages/Ruzicskay-Alkot%C3%B3h%C3%A1z/686291398138316?fref=ts
____________________________
A Tessedik Sámuel Múzeumhoz tartozik továbbá a szarvasi Városi Könyvtár, erről bővebb információt a könyvtár facebook oldalán olvashatnak:
https://www.facebook.com/szarvasikonyvtar/info/?tab=overview