Szolnoki Művésztelep 4.24

„Valahogy úgy van, hogy vannak helyek, ahol jó lenni. Akkor is, amikor könnyű az élet, és akkor is, amikor nehezebb idők járnak. Van egy napsütötte, szélfútta város az Alföld szívében, a Tisza és a Zagyva találkozásánál, egy sokat szenvedett, és mégis derűs hely, ami tíz évszázada emberek otthona. A hagyomány kötelez, még akkor is, ha nem veszünk tudomást róla. Szolnok szerepe a művészet történetében közismert. Másfélszáz éve ajándékozza meg az itt lakó vagy ide érkező festőt, szobrászt a színeivel és formáival, illatával, ízével és zsivajával és a tiszai homok bársonyos tapintásával az ujjak között. A művészek pedig jönnek, ki rövidebb, ki hosszabb időre, vagy épp végleg, és aki elmegy, az újra visszajön, mert innen mindig magával tud vinni valamit, amit más helyeken nem talál, valami olyasmit, ami nem követel elkötelezettséget és állásfoglalást, csak tiszta gondolatot és meleg érzést. /…/”

Verebes György