Szent László Domonkos Plébánia 3.18

4.4 star(s) from 7 votes
Füredi út 6.
Debrecen, 4027
Hungary

About Szent László Domonkos Plébánia

Contact Details & Working Hours

Details

Szeretettel köszöntjük a kedves érdeklődőket, különösen azokat, akik először hallanak plébániánk közösségéről! Facebook oldalunkkal is szeretnénk segíteni és hasznos információval ellátni az egyházközségünkkel kapcsolatban.
Szeretettel várjuk a plébánián vagy valamely közösségünkben egy bemutatkozásra, beszélgetésre!


TÖRTÉNETÜNK:
A hagyomány szerint már a középkorban éltek domonkos szerzetesek Debrecenben, de jelenlétük és távozásuk körülményei máig tisztázatlanok.
A mai plébániát 1942. október 11-én alapította Boldog Scheffler János püspök, s a domonkos szerzetesekre bízta a város észak-nyugati területén élő hívek lelki gondozását. Ők a Füredi úton kezdtek templomot építeni, de a szerzetesrendek 1950-es feloszlatása után megszűnt működésük, a plébániát az egyházmegye vette át. A hívek megnövekedett száma miatt hozzáláttak az addigi kápolna helyett a ma is álló templom építéséhez, mely 1983-ra készült el.
A domonkosok 1990-ben térhettek vissza Debrecenbe, de ekkor hazánkban kevés domonkos szerzetes volt, ezért az az elhatározás született, hogy a lengyel domonkos tartományból érkeznek ide szerzetesek misszióba.
2004-ben a jelenlegi templom mellett, közösségi- és rendház építése kezdődött, mely az újonnan alapított II. János Pál Intézetet is magába foglalja. Az épületegyüttes teljes egészében 2010-re készült el.