Az intézmény 1978. december 15-én történt kapunyitásától a Magyar Honvédség kulturális központjaként működik, de a gyökerek majd’ 100 évvel korábbra nyúlnak vissza.
Az addig különállóan működő tiszti étkezők és tudományos egyesületek az 1897-ben megalakult Országos Tiszti Tudományos és Kaszinó Egyesületben intézményesültek, jelezve az igényt a katonatisztek szervezett formában történő kulturális és társasági életére. 1897 és 1899 között a Váci utcában az akkori tisztek téglajegyeiből építették föl az Egyesület székházát (elődszervezetünkre utal intézményünk jelmondata: „1899 óta a katonaközösségek szolgálatában”). Az alapszabályban szerepelt „A katonai és egyéb tudományok ápolása. A bajtársiasság és közszellem emelése. A társadalmi élet előmozdítása.” Az intézmény elnevezése változhatott a történelem során, a felsoroltak azonban mit sem veszítettek értékükből.
A ’60-as évek során a Honvédség Háza Téli helyiségeként működő épület egyre több műszaki, statikai problémájára derült fény, amelyek nem tűntek könnyen és gazdaságosan orvosolhatónak.
Az 1951-től Nyári helyiségként szolgáló Park Klubhoz (ma: Stefánia Palota) hatalmas park tartozott, így joggal merült föl az ötlet, hogy itt épüljön egy korszerű, minden igényt kielégítő új épület.
Az 1971-ben elkezdett tervező munka (Kiss Albert, Zádori Attila) gyümölcseként az MN Központi Klubja technikailag korszerű, szellemiségében pedig a kultúra felé elkötelezett épület lett, hiszen a ház belső tereinek stílusát képző- és iparművészek nagyszabású alkotásai, belsőépítészeti megoldásai határozzák meg.
Országszerte 1953-tól sorra alakultak meg a tiszti klubok, amelyek intézményesített kultúraközvetítéséhez nagyban hozzájárult központi klub szakmai iránymutatása. A 80-as években fénykorukat élt helyőrségi klubok 1992 után erősen megfogyatkoztak, de a 2000-ben megtörtént nyitás a civil közönség felé új kihívásokat tartogatott az intézmény számára.
Kihívásokban és feladatokban továbbra sem szűkölködik a Honvéd Kulturális Központ – elsődleges feladata a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium protokolláris kiszolgálása mellett a honvédségi igényjogosultak kulturális szolgálata.
A közel 500 főt befogadó színházterem színházi előadásokkal, koncertekkel, a 260 fős étterem pedig remek konyhával, szép időben terasszal várja vendégeit. A Gobelin- és az Intarziás terem kiválóan alkalmas irodalmi estek, kamaraműsorok, ismeretterjesztő előadások bemutatására, filmvetítésekre, a Pódium bár hangulatos berendezésével, kis színpadával igazán sokoldalú helyszín. A könyvtárban külön gyermek- és ifjúsági részleg, olvasóterem, zeneszoba, folyóirat-olvasó is található, de rendszeresek itt a könyvbemutatók és a gyermekfoglalkozások is.
A Stefánia Galériában 2011-es felújítását követően a magyar képzőművészet kiválóságainak tárlatai nyílnak meg hónapról hónapra.
A kulturális programok célközönsége az aktív katonák és a katonacsaládok – a nemzeti ünnepekhez kapcsoló Helyőrségi Gálaműsorok, hadtudományi előadássorozatok, családi napok és gyermektáborok várják katonákat és gyermekeiket. 2011 októberében a Stefánia Palota egyik különtermében megalakult Budapest Helyőrség Tiszti Kaszinója, amely azóta rendszeresen itt tartja rendezvényeit.