Köszönöm mindazoknak, akik bizalmat szavaztak nekünk, s legféltettebb kincsük, gyermekük nevelését, formálását óvodánk dolgozóira bízták.
E festői szépségű Duna-parti város Rácalmás egyetlen óvodája vagyunk, öt csoporttal működünk.
Az óvoda épületét, udvarát úgy alakítottuk ki, hogy a lehető legjobban szolgálja a gyermekek biztonságát, kényelmét, biztosítsa egészségük megőrzését, fejlesztését.
” tisztellek Téged, fontos vagy nekem, csakis Rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre “
Óvodánk Nagy Jenőné „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” című programja alapján dolgozik. Kollektívánk alkotó, művészetek iránt érdeklődő tagokból áll, valljuk, hogy a művészetek eszközeivel észrevétlenül lehet a tevékeny óvodai életet megteremteni úgy, hogy az érzelemre építünk és a gondolkodást fejlesztjük.
Gyermekképünk:
A gyermek alapvető jogainak és szükségleteinek figyelembevételével olyan szeretetteljes nevelés biztosítása – az eltérő fejlettség elfogadása mellett melynek következtében a gyermekeink rendelkeznek a következő tulajdonságokkal.
érzelmileg gazdagok, kiegyensúlyozottak
vidámak, tudnak felfedezni, csodálkozni
figyelmesek, segítőkészek embertársaik iránt
kreatív gondolkodás jellemzi őket
kitartóak, önállóak
testileg edzettek, fejlettek
A nevelési folyamat alapját az évszakok váltakozására a természeti környezet megszerettetésére, tiszteletére építjük. A hétköznapokat kialakult hagyományaink szerint jeles napok, ünnepek színesítik.
Mindennapi munkánkban törekszünk a komplex nevelő hatás érvényesítésére.