A kiállítás 2010. november 17-én nyitotta meg kapuit.
Az első magyarországi egyetem története az alapítástól egészen napjainkig.
Az 5 teremből álló tárlat reprezentálja az egyetemi szerveződésben fontos, egymást követő korszakokat.
Az első teremben a középkori pécsi egyetem gótikus hangulatát idézzük meg.
A padlón elhelyezett Pécs térkép segítségével az érdeklődök beléphetnek a középkori városba.
A második terem berendezése egy reneszánsz studioló, azaz egy tudományos dolgozószoba hangulatát idézi fel.
A kiállítás az első középkori egyetemektől egészen a felvilágosodás koráig ad átfogó képet a felsőoktatás és a tudományok fejlődése közti kölcsönhatásról.
A harmadik teremben már a „modern egyetemek” megszületéséről olvashatunk.
Döntő részben a pécsi felsőoktatás története került bemutatásra. Szepesy Ignác által 1828-ban alapított lyceumnak, majd az Erzsébet Tudományegyetem pozsonyi és kezdeti pécsi időszakának állítottunk emléket.
A negyedik terem a Pécsi Tudományegyetem és jogelőd intézményeinek történetét mutatja be 1950-től napjainkig. Az Egyetem tíz karának és gyakorló iskoláinak emléktárgyait, kiadványait, diákéletét karonként tekinthetik meg.
Az ötödik terem a "rektori szoba", amelyben pécsi egyetemhez kapcsolódó filmeket nézhetnek és hangdokumentumokat hallgathatnak a látogatók.
A könyvszekrényekben egyetemi kiadványok, érmek és plakettek mellett látható a 2008-ig használt rektori és dékáni lánc is.
Az állandó kiállítás mellett évente többször egyetemi, kari évfordulókhoz, konferenciákhoz, rendezvényekhez kapcsolódva időszaki kiállításokon mutatjuk be gyűjteményünk darabjait.