O Bashi Shinkendo Dojo 2.22

A Shinkendo története

Egészen a XIX. század közepéig Japán katonai kormányzás alatt állt. A feudális uralkodó kaszt tagjait busiknak, népszerűbb nevükön szamurájoknak nevezték. A valódi politikai hatalmat a legfőbb katonai hadúr, a shogun birtokolta, aki a névlegesen uralkodó japán császár szolgálatában állt. A szamurájok hűbérúr-hűbéres rendszerben, egyfajta lovagi kódex szerint éltek (bushido), aminek legfőbb szabálya a feljebbvaló szolgálata volt, akár az életük árán is. A középkorban, egészen a XVII. század közepéig folyamatos polgárháborúk dúltak az országban a hatalom megszerzéséért a hűbérurak (daimjok) között. Jórészt ez volt az oka annak, hogy a szamurájok folyamatosan gyakorolták magukat a különféle harci technikákban, ezek közül is leginkább a kardvívásban. Bár az egyéb kultúrákban is fontos szerepet kapott a kard mind gyakorlati, mind mentális értelemben, de talán sehol sem volt annyira kiemelt szerepe, mint Japánban. A japán vívás technikái tehát a mai napig fennmaradtak és egyre népszerűbbek világszerte.

A XIX. század elején az utolsó shogun lemondott hatalmáról a Meiji császár javára, és a szamurájok előjogai megszűntek. Japán is csatlakozott az ún. “civilizált világhoz” és a technikai fejlődés útjára lépett. A II. Világháború befejeztével az ország amerikai ellenőrzés alá került, akik egy darabig megtiltották a harci művészetek gyakorlását. Később az aikido, a judo, a karate, a iaido, a kendo, stb. engedélyezett harcművészetek lettek, sőt igen gyorsan elindultak “világhódító” útjukra.

Az eredeti kardvívás (kenjutsu) már-már teljesen feledésbe merült és gyakorlatilag három részre szakadt. A három ág különböző arányban tartalmaz elemeket az eredeti egészből, jellemzőik leegyszerűsítve a következők:

iaido (formagyakorlatok, a kardhúzás technikái),
kendo (küzdelmi gyakorlatok, versenysport),
battodo (a kardhúzásból történő vágás technikái).


OBATA TOSHISHIRO kaiso (a shinkendo alapító mestere), aki számos harcművészeti stílusban összesen mintegy 75 dannal (mesterfokozattal) rendelkezik, az Obata család történelmi hagyományait és kiterjedt harcművészeti tapasztalatait felhasználva újraegyesítette a kardvívás technikáit, és ez a SHINKENDO. Az összetett szó magyar feloldása:

shin = valódi, igazi, valóságos,
ken = kard,
do = út.

Obata mester nagyon átgondolt, sallangmentes, biztonságosan gyakorolható, racionális rendszert épített a hagyományos elemekből, és célja az volt, hogy az edzéseken körülbelül úgy történjenek a dolgok, mint 300 évvel ezelőtt. Ezért a shinkendo gyakorlatai – természetesen az autentikus stílusokon kívül – állnak talán a legközelebb azokhoz a technikákhoz, amelyeket a középkor harcosai gyakoroltak Japánban.

A Shinkendo részei

A stílus öt részre osztható, a gyakorlás maga pedig ezen öt összetevő egyensúlya (Gorin Goho Gogyo).


Gorin Goho Gogyo
1. Suburi – alapgyakorlatok

Három elem együttesen adja a suburi technikákat, amelyek a vívás alapjai, és amelyek pontos elsajátítása a legfontosabb feladat:

ashisabaki (a lábmunka, igen hasonlít az aikidoból ismert lábmunkákra),
taisabaki (a test munkája, a törzs, a súlypont áthelyezése),
kensabaki (a kard használata).

2. Go ho Battoho – az ötféle kardhúzásból történő vágáskombinációk gyakorlatai

A katanát (a japán kardot) tradicionálisan mindig az övbe tűzve viselték, a test bal oldalán, élével felfelé. Ebből a pozícióból ötféleképpen lehet akadálytalanul kardot rántani, ezek a következők (a test körül balról jobbra haladva):

hidari kiriage (bal harántvágás felfelé, egy kézzel),
hidari katate nukitsuke (bal vízszintes vágás, egy kézzel),
hidari nukiuchi (bal harántvágás fentről lefelé, egy kézzel),
migi Kesagiri (jobb harántvágás, két kézzel),
hiratsuki (kardhúzás után szúrás, egy kézzel).


3. Tanren gata – formagyakorlatok

A shinkendo formagyakorlatai kétféleképpen csoportosíthatók:

vágásvariációs formagyakorlatok (elképzelt célpontokra végrehajtott vágáskombinációk, és amelyek természetesen működőképesek valóságos célpontok esetén is),
küzdelmi formagyakorlatok (elképzelt ellenféllel vagy ellenfelekkel való küzdelmet modelleznek).

4. Tachi uchi – páros küzdelmi gyakorlatok

A tanulók bokutóval edzenek, és koreografált formákon keresztül gyakorlolják a küzdelem dinamikáját. A vágások és blokkok fokozatosan fejleszthetők a valóságos erejűre és gyorsaságúra. A távolság, a technika, a ritmus, a gyorsaság és az erő arányainak megértése évek munkáját veszi igénybe.

5. Tameshigiri – valóságos célpontra végrehajtott vágásgyakorlatok

Haladó szintű tanulók valódi, éles fegyverrel (shinken) végrehajtott vágásgyakorlatai. A célpontok lehetnek előre beáztatott, felcsavart gyékénytekercsek (tatami omote makiwaran) vagy zöld bambusz (taken).

Lajos Roland – Kottek Péter
2005. szeptember