Miskolci Nemzeti Színház 5.78

4.7 star(s) from 937 votes
Déryné u. 1.
Miskolc, 3525
Hungary

About Miskolci Nemzeti Színház

Miskolci Nemzeti Színház Miskolci Nemzeti Színház is a well known place listed as Theater in Miskolc ,

Contact Details & Working Hours

Details

A Miskolci Nemzeti Színház (MNSZ) a város polgárainak áldozatkészsége és néhány főúr adománya révén 1823. augusztus 24-én nyitotta meg kapuit. Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza volt a Miskolci Nemzeti Színház, mely immár több mint 185 éve folyamatosan működik.

Az épületet fennállása óta többször felújították, átalakították, de mindvégig megőrizte külső klasszicista és belső neobarokk jegyeit. A folyamatos felújítások után 1990-ben kezdődött el az épület nagyobb szabású átalakítása, melynek lezárulta után, 1996 óta, a színház a „legrégebbi kőszínház” megtisztelő rang mellett joggal használhatta a „Közép-Európa egyik legmodernebb épületkomplexuma” titulust is. 16 ezer négyzetméteres területével, öt játszóhelyével az épületegyüttesben minden színházi álom megvalósítható.
A teljesen felújított, csodálatos épület színháztermei: a Nagyszínház, a Kamaraszínház, a Játékszín, a Csarnok mint kísérleti tér és a Nyári Színház.
A műemléki Nagyszínház az ország egyik legpatinásabb, leggyönyörűbb színházterme, a Miskolci Nemzeti Színház legnagyobb játszóhelye. Nézőtere 670 férőhelyes. Színpada modern technikával működik, dupla forgószínpadát billenteni is lehet. A Nagyszínház atmoszférája egyesíti magában az európai nagyvárosok nemzeti színházi és operaházi légkörét.

A Játékszín változtatható nézőterű, apró szobaszínház mintegy száz-százhúsz néző számára. A Kamaraszínházban forgószínpad és zenekari árok segíti a kamaraműfajok minél szélesebb skálájának megjelenését, 270 fős nézőtérrel.
A Csarnok eredeti funkcióját tekintve díszlet-összeszerelő műhely. Fekete. Óriási. Titokzatos. A társulat ezt a helyszínt használja a színházi műfajok megújítására történő kísérletek színhelyéül, ahol új, titokzatos utakra együtt indulnak a kísérletező kedvű művészek a kísérletező kedvű közönséggel.
A Nyári Színház bensőséges hangulatú átrium színház, befedhető ötszáz férőhelyes nézőtérrel, forgószínpaddal és hatalmas zenekari árokkal A nyári közönség, a miskolciak és az idelátogató turisták a színházi műfajok mellett zenekari koncerteket is élvezhetnek a Nyári Színházban.

A színház évi 12-14 bemutatót hoz létre, mely kiegészül egyéb rendezvényekkel, mint például a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyei vagy a „Bartók +…” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál rendezvényei, és évadonként 520-550 előadáson több mint kétszázezer nézőt lát vendégül.

Prózai, opera- és tánctagozatunk működése olyan műfaji változatosságot teremt, amellyel a világ bármely részén – a nyelvi korlátoktól függetlenül – értő, érdeklődő befogadókra találunk.

Klasszikus dráma, opera, vígjáték, operett, kortárs tánc mind-mind megtalálhatók a repertoáron. Olyan művek, amelyek – bármely műfajban – komoly és fontos gondolatokat sugallnak, s a maguk eszközeivel kiteljesítik ezeket a gondolatokat. Megtelik minden – nagy és kicsi – színházi tér, s alkalom nyílik a kísérletezésre is. Célunk olyan színházat csinálni, amelynek a feladata, hogy élni segít.