Mátyás király kenyere 2.29

Az oldal ötlete egy esti meseolvasáskor született. Akkor jöttem rá, hogy a történet nagyon jól kifejezi alapgondolatunkat: Mindenki megérdemli, hogy nap mint nap egészséges és finom kenyeret egyen.
Üdvözlettel: Papp Zoltán
------
Mátyás király egy nap ráunt, hogy folyton-folyvást csirkepaprikást, vadat, tortát, válogatott csemegéket hoztak neki az ebédlőasztalra.
Megparancsolta a szakácsnak, hogy másnapra neki olyan ételt készítsen, amilyent még soha nem evett. Finom, gusztusos, laktató legyen, olyan, ami után csettint egyet az ujjaival.
A szakács másnap reggel korán nekilátott az ebédnek. Sütött-főzött, mind a legjobb ételeket, amilyenről valaha is hallott.
Amikor a szolgák a királynak feltálalták a sokféle finomságot, Mátyás sorra eltolta maga elől a tálakat, de egy falatot se evett. Végül dühösen ráordított a szakácsra:
- Ha nem hozol olyan ételt, amilyent még nem ettem, nyomban leüttetem a fejed!
- Ennek a fele se tréfa! - gondolta a szakács.
De akárhogy törte a fejét, semmi okosat nem tudott kitalálni, amit a királynak elkészíthetett volna. Azt gondolta, jobb, ha elbujdosik, mielőtt még nagyobb baj lesz. A hóna alá fogott egy kenyeret útravalónak, szépen csendben kiosont a konyhából, s elindult világgá.
Másnap délben a király szokása szerint leült az asztal mellé. Éhes volt, várta az ebédet, de legnagyobb meglepetésére az ebédet nem hozták. Nahát, ilyent ki hallott? - gondolta. Már elharangozták a delet, s még nem kész az ebéd! A király parancsot adott, hogy vasra verve hozzák színe elé a szakácsot! Mindhiába: annak ugyan már hűlt helye volt, bottal üthették a nyomát. Jelentették a királynak, hogy a szakács megszökött.
A király arca lángba borult mérgében. Dühösen kiáltozott:
- Milyen király vagyok én: dél van, és még ebédet se kapok? Még szakácsom sincsen!
Azonnal felnyergeltette lovát, s egy csapat katona élén a szakács után iramodott. Addig mentek a szakács után, míg nem nyomára akadtak egy rengeteg erdő közepében. Aztán nem sokkal később a nyomot elvesztették, sokáig bóklásztak, míg újra megtalálták. Akkor aztán a szakácsot is meglelték, egy hatalmas fa tetejében.
- Gyere le rögtön, mert menten lelőlek! - kiáltott fel neki a király. A szakács meg se moccant rémületében. Tetette is magát, mintha nem volna eleven.
- Rázzátok meg a fát! - parancsolta Mátyás a katonáinak. Hát azok rázták volna szegények, ha bírták volna, de a fa olyan vastag volt, s meg se bírtak moccantani.
- Akkor vágjátok ki! - adta ki az újabb parancsot Mátyás.
A katonák nekiveselkedtek a fának, de csak ügyetlenül csapkodták a fa tövét a kardjukkal. A király látta, hogy ha rajtuk múlik, ítéletnapig ott állhat az a fa. Fejszét fogott és teljes erejéből vagdalta, csak úgy repdestek a forgácsdarabok.
A szakács ekkor látta, hogy már nem babra megy a játék, előbb-utóbb, csak kidől az a fa. Az ág is megreccsent alatta. Úgy megijedt, hogy összekulcsolta a kezeit, s imádkozni kezdett. A hóna alól meg, hopp, kipottyant a vekni, leesett, s éppen a király lábánál ért földet.
- Hát ez mi lehet? - csodálkozott a király. - Én még ilyent soha életemben nem láttam.
- Ez kenyér - mondták a katonák. - Ez a szegények eledele, nem királyi gyomorba való - magyarázták neki.
A király elővette a bicskáját, s kíváncsian leszelte a kenyér csücskét. Beleharapott. Szájában megérezte a jó kenyér ízt, még a nyála is összefutott, olyan jónak találta.
- Nahát! Én még ilyen finom ételt nem ettem, amióta kioldoztak a pólyából! Te semmirekellő, soha nem mondtad, hogy ilyen jóízű eledelt is tudsz sütni.
A királynak addigra már minden haragja elszállt. Jóízűen megeszegette a fél kenyeret, aztán felszólt a szakácsnak:
- Gyere le, te himpellér! Megkegyelmezek neked, amiért ilyen jó kenyeret tudsz sütni.
A szakács lemászott a fáról, de még mindig reszketett félelmében. A király lovat adott alá, s hazamentek.
Az udvari népség nemigen hitt a szemének, amikor meglátta, hogy a király, oldalán a szökött szakáccsal hazalovagolt.
Mátyás király meghagyta a szakácsnak:
- Mától fogva a kenyér soha ne hiányozzék az asztalomról!
A szakács boldogan teljesítette a király parancsát, s minden héten sütött egy nagy kemence kenyeret a király asztalára.