A Manóbirodalomban két egymással párhuzamosan futó szolgáltatás, a Manókuckó játszóház és a Manótanoda képességfejlesztő foglalkozás-csokor vehető igénybe, egyéb kiegészítő szolgáltatásaink mellett.
A Manókuckó játszóház elsősorban az 1-4 éves korosztály és szülei igényeit elégíti ki. Jól felszerelt, barátságos és világos termünkben szülői kísérettel játszhatnak kedvükre a kismanók reggel 9 órától délután 6 óráig.
A Manótanoda a picivel idősebb manókákat várja, akik az önfeledt játékon túl már szívesen tanulnak is, és örömmel vesznek részt képességfejlesztő foglalkozásokon, ahol zenei, nyelvi, mozgásos és művészi készségeiket fejleszthetik, természetesen az életkori sajátosságok figyelembevételével, és mindig vidám, játékos formában.
A tanulás és a munka után jár a szórakozás is, még akkor is, ha közben is jól szórakoztunk. Kismanók és nagyobbak figyelmébe is ajánljuk színházi és bábszínházi előadásainkat, melyek nagy népszerűségnek örvendenek a gyerkőcök körében.
Kiegészítő szolgáltatásként a Manóbirodalom hétvégén szülinapi és névnapi rendezvények lebonyolítására is igénybe vehető. Szívesen segítünk a szervezésben is, de ha nélkülünk is kiválóan boldogultok, szabad rendelkezésetekre bocsátjuk két teremből álló "birodalmunkat".
A Manóbirodalom tehát egy olyan hely, ahol mindenki jól érezheti magát: kicsi és nagy, gyerek és felnőtt, és együtt játszhatnak, tanulhatnak, fejlődhetnek, illetve bulizhatnak kedvükre egy vidám közösségben.
Lépjetek be a Manóbirodalom kapuján Ti is!