fiáth jános óta száműzettettek a müezzinek buda várából, no, ehhez képest, kellő szerénységgel, mi csak a focimecset (kac.) űztük szám a macskakőből, pontittnelegyen, helyette sörértő köröknek kívánunk a budai origója lenni, ergo, ha bárki lelkes serfőzők (ez a zölddiós stout ma megtekerte a fejem!! :D), vagy csak a műfajt értve fogyasztó, kulturált (örök)ifjak és leányok társaságára vágyik, nálunk ebben nem lészen csalódása.
klasszikus helyet szeretnénk, ahol a csapos nem csak egy pultos, hanem még mindig tudja, mit ittál tavaly nyáron. (áhel úr ijesztően emlékszik a túlsokmindenre! :) ) a kézműves sörcunami közepette lennénk tehát macskakőszilárdságú bástyája a jóízlésnek, már ami a söröket illeti, mert hát az utóbbi 4-5 évben sörökre vadásztunk, és küldtük számolatlanul az imperial stoutokat, barleywine-okat, IPA-kat és eisbockokat a sörmásvilágra, trófeáikat hamarosan közszemlére is tesszük, h némi hitelesség is fel bírjon sejleni.
helyünk erre persze moderáltan áll csak rendelkezésre, így részben rá is vagyunk kényszerítve kompromisszumokra: egyelőre 2 csappal indulunk, ám ezeken fővárosszerte izgalmas tételeket próbálunk kicsorgatni, míg a sörhűtőnk már most 30 féle válogatott sört jegyez, ám itt még van némi lemaradás.
pusztán a sörrel azonban nem érjük be, sorra érkeznek már a whisky-k, mert szép és izgalmas műfaj, bár kommersz nevekre itt sem érdemes számítani. nem cél a whisky-sznob elitizmus, pusztán elérhető közelségbe szeretnénk hozni a szerintünk oda való tételeket. vanegypárilyen. :)
nézzetek el felénk, ti, hűséges törzsvendégek, bár nektek ezt nem kell külön mondani :D, és ti, mindenki mások, akik kíváncsiak vagytok egy reszurrektált, budavári rekvizitumra, a szélltől épp egy harántirányú széllökésnyire.
tisztelettel,
macskakő sörtársaság