Láng Művelődési Központ 3.38

5 star(s) from 6 votes
Rozsnyai utca 3.
Budapest, 1139
Hungary

About Láng Művelődési Központ

Contact Details & Working Hours

Details

A Láng Művelődési Központ 2016-ban ünnepelte fennállásának 77. évfordulóját. Létrejötte a gyáralapító Láng-családnak köszönhető, amely folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett a dolgozói szociális és kulturális ellátásnak támogatására, és mecénásai voltak a környék iskoláinak is. A Láng Kultúrház a 80-as évek közepéig tevékenységét folyamatosan kibővítve követte alapítói hagyományait a kultúra mind szélesebb körben való terjesztésével, illetve az iskolák támogatásával.
1986-ban a Láng Gépgyár árusítani kezdte a Láng Művelődési Központ épületét, amely folyamat 10 éven keresztül tartott. Ez idő alatt a kultúrházat használó civilszervezetek és magánszemélyek - 1993 decemberében - megalakították az Angyalföldi Láng Művelődési Központ Közművelődési Egyesületet (rövidített neve Láng Művelődési Központ) az intézmény önálló jogi személyiségű fenntartója és működtetőjeként. Az egyesületet a Fővárosi Bíróság 5892 sorszám alatt 1994. január 1-el a társadalmi szervezetek nyilvántartásába bevezette, majd 1998. január 1-től kiemelkedően közhasznú, 2015-től közhasznú szervezetnek minősítette. Az egyesület tagsága jelenleg meghaladja az 1000 főt, ebből 10 jogi személyiségű tag, 7 jogi személyiség nélküli tag és 20 magánszemély.
Az ingatlan végleges sorsa csak 1997 márciusában dőlt el, amikor a Fővárosi és a XIII. Kerületi Önkormányzat a Láng Gépgyártól közösen megvásárolta az ingatlant, majd 1997. szeptember 17-én a közöttük létrejött megállapodás értelmében a művelődési központ épülete az alatta lévő telekkel egyetemben a XIII. Kerületi Önkormányzat kizárólagos tulajdonába került. Az önkormányzat képviselőtestülete határozata alapján 1997. október 16-án üzemeltetési szerződést kötött az egyesülettel, amelynek értelmében az épület továbbra is a Láng Művelődési Központ tevékenységének színteréül szolgál. Cserébe az egyesület évenkénti közművelődési megállapodásban rögzített kerületi közművelődési feladatokat is ellát.
Az egyesület alapszabálya szerint, mint a Láng Művelődési Központ teljes körű jogutódja ellátja: a tagjai, és a területi vonzáskörébe tartozó állampolgárok közművelődési és önképzési tevékenységét, illetve biztosítja ezek feltételeit. A gyermek, ifjúsági, felnőtt és nyugdíjas korosztály számára kulturális és szórakoztató programokat szervez, rendezvényei által elősegíti az egészséges életmód kialakítását. 16 ezres saját állománnyal rendelkező könyvtárat működtet és tart fenn. Éves munkatervében megtalálható mind a 8 közművelődési tevékenységi forma, illetve több mint 30 éve folyamatosan jó kapcsolatot ápol hat általános iskolával és két óvodával, együttműködési megállapodás keretében segítik egymás munkáját. Végül pedig, de nem utolsó sorban az egyesület a társadalom fontos részének tekinti az önszerveződő lakossági közösségeket, civil szervezeteket. Tiszteletben tartja azok önállóságát, és meghatározott támogatási formák, tanácsadások és képzések útján segíti a tevékenységüket, lehetőségeihez mérten otthont ad a működésükhöz. Ezáltal a művelődési központban különböző művelődő közösségek (amatőr művészeti csoportok, különböző klubok-szakkörök-körök) tevékenykednek nap, mint nap.
Az egyesület küldetésnyilatkozata alapján megfogalmazott szlogenje: "Civil szervezet a közművelődés és a civilség szolgálatában."
Az egyesület vezetősége fontosnak tarja a nemzetközi kapcsolatok ápolását. Ennek keretében együttműködünk a határon túli magyar civil szervezetekkel, művelődő közösségeink folyamatosan részt vesznek más európai uniós tagállamok rendezvényein, nyári fesztiváljain, illetve mi is szívesen fogadjuk más országok civil szervezeteit rendezvényeinken. 2016-ban a művelődési központ otthont adott egy nemzetközi hangversenynek is, ahol meghívott vendégként fellépett a norvég toneheimi zeneiskola fúvószenekara.
Az egyesület alapszabálya szerint közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független.