Otthont… szeretettel
Amióta az eszem tudom, rendezkedek, átrendezek, átfestek és átfestetek, áthuzatok. A szüleim ügyes kezű, kreatív emberek lévén mindig megvalósították az elképzeléseimet: piros kockás textilek-piros bútorok, fehér fal; aztán váltottunk bézsre kék kiegészítőkkel.
Az idők során tudást is szereztem mindehhez az építőipari szakközépiskolában, majd a tanárképzőn rajz szakon és a lakberendező iskolában. Sokat tanultam és tanulok a mesterektől, akikkel együtt dolgozom.
A lakberendezés mellett mindig foglalkoztam szép tárgyak tervezésével, létrehozásával és eladásával is. Szereztem tapasztalatot a lámpák, a világítástechnika, a kovácsoltvas termékek és bútortervezés területén is.
Ahogyan a szüleim valósították meg az álmaimat én is ugyanazzal a szeretettel és odafigyeléssel igyekszem partnerként segíteni megrendelőimet.