Holisztikus szemléletű, államilag elismert, új típusú 1 lépcsős kozmetikus képzés indul Szegeden
Célunk egy új szemléletű szakmai modell bemutatása és megtanítása.
Meggyőződésünk, hogy a mai világban már nem elég egy bőr kitisztítása, masszírozása és szépítése, egy kozmetikustól többet várnak.
Iskolánk ezt a többet fogja megadni, azzal, hogy nagy hangsúlyt fektetünk szakembereink személyiségének fejlesztésére is. Hisszük, hogy versenytársaink közül személyiségünkkel tudunk kiemelkedni és tudjuk, hogy az első benyomásból nincs második.
Megtanuljuk, hogy kell bizalmat kiépíteni és hosszútávon megtartani, hiszen ez az alapja minden emberi kapcsolatnak.
Mind az elméleti, mind a gyakorlati képzéseken bevezetjük az integrációt, vagyis a testi, lelki, szellemi harmóniát.
Kommunikációt, marketinget, személyiség típusokat és fejlődés elméletet is tanítunk coach szemlélettel.