Iskolánk Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola 8 osztályos két tannyelvű iskola, mely 1999-ben nyitotta meg kapuit. Megalakulásunkat a szülők kezdeményezték, Piliscsaba Német Kisebbségi Önkormányzata támogatta, segítette. 2005 nyarán az iskolánk elöregedett, rossz állapotban lévő épületét felújították és beépítésre került a tetőtéri rész. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka kiegészül a német nemzetiségi tartalmakkal, ami a német nyelv szóbeli és írásbeli megismerésén túl a helyi németség és a magyarországi németség hagyományaival, szokásaival, ünnepeivel, irodalmával, történetével, népdalkincsével, és táncaival való megismerkedést is jelenti. Tanulóink német nyelven tanulják a történelem, természetismeret, földrajz, ének, testnevelés, honés népismeret tantárgyakat. Mindezek mellett természetesen minden tantárgy tanítása során fontosnak tartjuk, hogy tanulóink nyitottak legyenek a világ dolgai iránt, és a mindennapi életben is helyüket megállni tudó, intelligens, fiatalok hagyják el iskolánkat.