A Fenyő Panzió Magyarország dél-keleti részén, az 55-ös főút mentén fekszik. A romantikus fenyvesekkel körülvett panzió adottságai nagyon kedvezőek, hiszen a gyógyfürdőjéről ismert Mórahalom csak 8 km, míg a hangulatos nagyváros Szeged alig 30 km távolságra van tőle. Busszal, személyautóval is könnyű eljutni ide, az utóbbival érkezők zárt parkolóban helyezhetik el autóikat.
Szegedről újonnan épített bicikli út is vezet a panzióig!
A panzióban 13, ízlésesen berendezett, kétágyas illetve 3 db 4 ágyas szoba várja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. A szobák mindegyike WC-vel és zuhanyozóval felszerelt.
A vendégeket folyamatosan működő étterem várja, ahol reggelizni, ebédelni, vacsorázni lehet. A tágas helyiség közel 100 fő befogadására és étkeztetésére képes.
A kellemes hangulatú borospincében szűk családi körben, de akár nagyobb társasággal is kényelmesen lehet borozgatni, szórakozni.
Ezen felül játékterem , szolárium, frissítő masszázs várja vendégeinket.
A látogatókat a környéken számos kikapcsolódási lehetőség fogadja. A környező fenyőerdőkben sétálni, séta kocsikázni, lovagolni lehet vagy igény esetén vadászatot szervezhetünk.
Közel van a hangulatos mórahalmi gyógyfürdő az ópusztaszeri nemzeti park és Szeged is.
A Fenyő panzió nyugodt, hangulatos környezetben, kellemes ízekkel, tartalmasan eltöltött percekkel teli pihenést biztosít minden vendégének.