Iskolánk története
Az 1960-as évek lakótelep építési koncepciója elérte a XVIII. kerületet is. Ebben az időben kezdték lebontani az elöregedett családi házas területeket. A helyükre épülő lakótelep tervezője az Ybl-díjas építész Brenner János, az iskola tervezője, pedig felesége, Brenner Jánosné volt. Az építkezés gyorsan folyt, 1963-ban kezdődött a munka és 1965-re be is fejeződött. Az újonnan épülő lakótelepre költöző családok gyermekei 1965. szeptemberében vehették át az épületet.
Az iskola tágas, világos. Huszonnégy tanterem, két tornaterem és három sportpálya várja a diákokat.
Korábban az utcáról kapta a nevét, ahol áll, ezért a tantestület és az iskolaszék együttes törekvése volt a névváltoztatás. Eötvös Loránd neves fizikusként, tudósként, közéleti személyiségként, sőt sportemberként él a köztudatban, aki egy ideig itt lakott a környéken, és kutatásait is itt végezte. Az általa megalkotott és világhírű felfedezésnek számító torziós ingát is kerületünkben próbálta ki először. Így indokolt volt, hogy 1999. szeptember 1-jétől felvettük az Eötvös Loránd Általános Iskola nevet. Ebből az alkalomból tanulóink emléklapot kaptak.