Kedves Vendégeink!
Szeretettel köszöntjük Önöket!
Irodánk, a Dias Zeus Travel, 1997-ben alakult Magyarországon, azzal a céllal, hogy megmutassuk Görögország csodálatos történelmét, természeti szépségeit, kristálytiszta vizű tengerét, a görög emberek vendégszeretetét, az ország gazdag gasztronómiáját, az éjszakai élet varázsát.
Az iroda neve a 12 olimposzi isten főistenére, Zeuszra utal, akit a görögök Diasnak hívnak. Zeuszra utalva szeretnénk isteni nyaralást nyújtani isteni árakon.
Köszönetet mondunk azoknak a kedves ügyfeleinknek, barátainknak, akik utazásuk szervezését évről évre ránk bízzák, és bizalommal vannak irántunk. Ezt a bizalmat szeretnénk nekik meghálálni azzal, hogy tartjuk kedvező árainkat, míg a szolgáltatások színvonala emelkedik.
Úgy gondoljuk, hogy a legjobb reklám az utazáson való személyes részvétel, a kellemes élmények és tapasztalatok szerzése és azok továbbadása ismerősöknek, barátoknak, családtagoknak. Hiszen, ahogy egy régi görög mondás tartja: „Amit a szív érez, a száj kimondja.” A szájpropagandának köszönhetően évről évre egyre több kedves vendégünket üdvözölhetjük.
Kérjük, fogadják szeretettel Hellas 2016 prospektusunkat, melyben a tavalyinál sokkal kedvezőbb árakat kínálunk Önöknek. Reméljük, hogy mindenki megtalálja a számára kedvező ajánlatokat – utazzon autóbusszal, repülőgéppel vagy egyénileg.
Állandó kedvezményekkel, akciókkal, Super First Minute ajánlatokkal várjuk Önöket!
Sok éves tapasztalatunk a garancia arra, hogy remekül fogják magukat érezni üdülésük során.
Várjuk Önöket Görögországban, a mielőbbi viszontlátásra!
A Dias Zeus Travel munkatársai