A hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvény azokat a régióban fellelhető multinacionális, illetve helyi vállalatokat várja a kiállításra, akik a hagyományos utakon már nem képesek munkaerőigényüket kielégíteni, de számít a munkaerő toborzással és közvetítéssel foglalkozó társaságokat is.
Hasonló - akár az aktív felnőtt lakosságot is megszólító - rendezvényre sem Debrecenben, sem a környéken nem került eddig sor. A régióban - így a Debreceni Egyetem által is évrről évre megrendezett - állásbörzék jellemzően specifikus tudással vagy végzettséggel rendelkező társadalmi rétegre alapozzák rendezvényeiket.
A Debrecen Plaza mint helyszín fiatalos, közkedvelt találkozási pont a városban, aminek köszönhetően olyan látogatók érdeklődését is felkeltheti, akik egy hivatali, kötött, szabályozott rendezvényen nagy valószínűséggel nem jelennek meg.