A Formula Student egy nemzetközi mérnökverseny, amelynek célja egy olyan formula autó tervezése, kivitelezése és képzeletbeli piacra dobása, amelyet egyetemi hallgatók építenek. A csapatok nemzetközi versenyek keretében mérkőznek meg egymással.
Az Arrabona Racing Team története 2014 januárjában kezdődött. Ekkor alakult meg a Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló csapat azzal a céllal, hogy már a 2014-es Formula Student szezon aktív részese legyen. Annak a hallgatói versenysorozatnak, amelynek világszerte megrendezett versenyein egyetemistákból álló csapatok saját tervezésű versenyautóikkal mérik össze tudásukat, illetve prezentálják munkájukat a bíráknak.
Csapatunk felépítése alapvetően két részre osztható. Egyrészről az autót meg kell tervezni, legyártani, összeszerelni, majd tesztelni és a versenyre felkészíteni. Ez azonban nem működhetne a másik alappillér, a menedzsment részleg munkája nélkül, akik a pénzügyi háttér biztosításával, és egyéb háttérfeladatokkal foglalkoznak.
Jelenleg két sikeres szezonon vagyunk túl, tavaly kettő, idén nyáron pedig három versenyen vehettünk részt. A kitartó munka eredményeként büszkén viselhetjük az első magyar Formula Student győztes, illetve már második éve a legjobb magyar FS csapatnak járó címet.