Egyesületünket, az Airsoft Szabadidő és Versenysport Egyesületet 2012 évében alapítottuk, többek között azzal a céllal, hogy minél több emberrel megismertethessük szeretett sportunkat, az airsoftot. Az airsoft egy komoly technikai sport, melyet szigorú szabályrendszerek között játszanak szerte az országban. Egyesületünk törekszik rá, hogy az airsoft iránt érdeklődő minden egyén megtalálja a számára megfelelő aspektusát az airsoftnak, legyen az airsoft szituációs lövészet, esetleg az airsoft szabadidős játékvonal. Ehhez természetesen egyesületünk különböző rendezvényeken való megjelenésével nyújt lehetőséget, ahol akár a legifjabbaktól a legidősebbekig, mindenki megtekintheti eszközeinket, felszereléseinket és választ kaphatnak az esetlegesen felmerülő kérdésekre, megtudhatják, hol lehet kipróbálni az airsoftot illetve, hogy merre tudnak havi rendszerességgel airsoftozni. Továbbá az érdeklődők különböző internetes fórumokon is elérhetnek minket kérdéseikkel, mivel egyesületünk jelen van a legnagyobb közösségi portálokon is.