Nagy-Bælt híd 1.58

Nyborg,
Denmark

About Nagy-Bælt híd

Nagy-Bælt híd Nagy-Bælt híd is a well known place listed as Arts & Entertainment in Nyborg ,

Contact Details & Working Hours

Details

A Nagy-Bælt híd Dániában a Sjælland és Fyn szigetet összekötő, a Nagy-Bælt felett átívelő híd. A Nagy-Bælt híd alatt általában csak a függőhidat értik, azonban ez az összeköttetés több ennél. A függőhíd mellett még a Sjælland és Sprogø szigetet összekötő vasúti alagút és a Sprogø és Fyn szigetet összekötő pilléreken álló híd is hozzá tartozik.
Az áthidalt távolság a sjællandi Halsskov és a Fyn szigeti Knudshoved között összesen 18 kilométer, melyet úgy oldottak meg, hogy felhasználták a Nagy-Bælt közepén levő kis Sprogø szigetecskét. Így a keleti részen a közúti forgalom a függőhídon, a vasúti forgalom pedig az alagúton keresztül, míg a nyugati részen mindkét forgalom a pilléreken nyugvó nyugati hídon keresztül bonyolódik. A híd megépülte egyik napról a másikra megszüntette a Nagy-Bælten több mint száz éve folyó kompforgalmat. Hosszas tervezgetés és vita után a munka 1987-ben indult meg. A forgalomnak először 1997-ben a vasutat adták át, majd 1998-ban a közúti forgalom is megindult. Az építés összköltsége elérte a 21,4 milliárd dán koronát, ezzel a dán történelem legnagyobb alkotása lett. A híd átadásával – az addig egy órás kompjárat helyett – az átkelés ideje 10 percre csökkent.